Közösség + Hit + Tudás
Köszöntő megtekintése
Kedves Látogatónk!
Szeretettel köszöntjük iskolánk új honlapján! Az új névhez új honlap illik, amelyre folyamatosan töltjük fel a fontos, közérdekű és aktuális tartalmakat. Korábbi, már nem frissülő honlapunk a petofivecses.hu címen továbbra is elérhető az átmeneti időszakban. Köszönjük szíves türelmüket és megértésüket!
Hírek
-
Kilencedikes diákjainkat is befogadtuk iskolai közösségünkbe
Az őszi szünetet megelőző héten került sor kilencedikes diákjaink befogadására, melynek első ünnepélyes mozzanata a jelvénytűzés volt a vasárnap esti diákmise keretében. Iskolalelkészünk, Mihály atya a szentmise evangéliumához kapcsolódva azt…
-
Szent Ferenc ünnepén befogadtuk elsős kisdiákjainkat iskolai közösségünkbe
Bő egy hónappal a tanévkezdés után került sor iskolánkban az új elsősök befogadására. Ezt az ünnepélyes eseményt Szent Ferenc ünnepére, névadónk 800. égi születésnapjára időzítettük, amely éppen vasárnapra esett, így…
-
A jövő mérnökei
avagy tapasztalataink a Kutatók éjszakáján és a „Női mérnök leszek – ALL STARS” programon Szeptember 25-én iskolánk 14 tanulója vett részt az országos szervezésű Kutatók Éjszakája programon, amelynek keretében az…
-
Római élményekkel gazdagodva: a 12.a osztály négynapos kirándulása
A 12.a osztály tanulói egy felejthetetlen, négynapos kiránduláson vettek részt Rómában. Az utazás során a diákok testközelből ismerhették meg az Örök Város több ezer éves történelmét, lenyűgöző művészeti emlékeit és…






