Children collaborating on robotics project in a classroom setting, fostering technology learning.

Elindult természettudományi tehetségműhelyünk

Hetedik és nyolcadik osztályos diákoknak hirdettük meg a Nemzeti Tehetség Program pályázatának keretében megvalósuló, Teremtett világ – felfedező elmék című tehetséggondozó műhelyünket. A program célja a természettudományokban jeleskedő diákok tehetségkibontakoztatása, valamint szorosan ehhez kapcsolódóan a gimnáziumunkban néhány éve indított természettudományi tagozat iránti érdeklődés felkeltése.

Mivel a létszám korlátozott, a sok érdeklődő közül matematikai és természettudományi teszttel, valamint önismereti-pályaorientációs kérdőív segítségével válogatjuk ki azt a 15-20 tanulót, akikről azt látjuk, hogy a természettudományok iránti elkötelezett érdeklődésük és átlagon felüli matematikai-logikai képességeik alapján ez a műhely valóban nekik való.

A műhelyben zajló tevékenység két nagyobb projekt köré épül, a szennyvíztisztítás és a levegőszennyezés mérése témakörében. A matematikai és fizikai elméleti alapozás után kísérletezés: mérés és modellezés következik, de sor kerül céglátogatásra és csapatépítő tevékenységekre is. A projekt a STREAM szemléletre épül: a matematika, a természettudományok, a technológia és a mérnőki gondolkodás mellett helyet kap benne a kreatív alkotás, valamint az egészet áthatja a keresztény hit és a teremtett világ iránti felelősség.

A tehetséggondozó műhelyfoglalkozásokat négy pedagógus felváltva, illetve párban tartja: a projekt szakmai vezetője Gyepesy Imola, iskolánk tehetséggondozási koordinátora, matematika-fizika szakos tanár; az ő munkáját segítik az egyes szakterületek képviselőiként dr. Petriné Várnai Krisztina (mérnöktudományok), Morovics József (geofizika) és Telek Péter Pál (teológiai háttér, mentálhigiéné).

Szeretettel várjuk az érdeklődő 7-8. osztályosokat saját diákjaink közül és Vecsés másik három általános iskolájából is!

Hasonló bejegyzések