Digitális élmények és alkotó tanulás az EDU&FUN Élményközpontban
Iskolánk 32 középiskolás diákja különleges, élményekben és új ismeretekben gazdag programon vehetett részt 2026. szeptember 10-én az EDU&FUN Digitális Élményközpontban.
A látogatás lehetőségét Gyepesy Imola, iskolánk matematika–fizika szakos pedagógusa és tehetségkoordinátora nyerte el iskolánk számára, a Lumen Educationis Innovációs Oktatási Konferencián Pedagógiai innováció kategóriában kapott II. díjának részeként. A programra elsősorban olyan diákokat hívtunk, akik érdeklődnek a természettudományok, a technika, a digitális világ és az innováció iránt. A csoportot Gyepesy Imola tanárnő és Kocsis Nóra főigazgató-helyettes kísérte el az Élményközpontba.
A diákok két csoportra osztva, két 45 perces alternatív tanórán vettek részt. Az egyik foglalkozáson a 3D tervezés és nyomtatás folyamatával ismerkedtek meg. Betekintést nyertek abba, hogyan lesz egy digitális tervből valódi, kézbe fogható, háromdimenziós tárgy, miközben maguk is különféle formákat és testeket tervezhettek. A másik foglalkozás a robotika és a programozás világába vezette be a tanulókat, például megfelelő utasítások megadásával robotautókat kellett leparkolniuk. Ehhez nemcsak logikus gondolkodásra és pontosságra, hanem folyamatos próbálkozásra és a hibák javítására is szükség volt.
Az EDU&FUN programja jól példázza azt a szemléletet, amelyet iskolánk tehetséggondozó és természettudományos programjaiban is fontosnak tartunk: a tanulás akkor válik igazán élménnyé, amikor a megszerzett ismereteket a gyakorlatban ki lehet próbálni, a birtokukban alkotni lehet, és közösen lehet új megoldásokat keresni.
Köszönjük az EDU&FUN Digitális Élményközpont munkatársainak a tartalmas, érdekes és inspiráló foglalkozásokat, valamint a lehetőséget, hogy diákjaink ilyen módon is közelebb kerülhettek a technológia és az innováció világához.



