Új névadónk Assisi Szent Ferenc, akinek idén ünnepeljük 800. égi születésnapját
Assisi Szent Ferenc (1182-1226) a Római Katolikus Egyház egyik legismertebb, legkedveltebb szentje, aki sokak szerint a legjobban hasonult Jézus Krisztushoz a történelem folyamán. Olaszország, a kereskedők és a természet, ezen belül külön az állatok, valamint az ökológia védőszentjeként is tisztelik. Számos templom, közterület, városrész és nagyváros közvetlen vagy közvetett névadója szerte a világon. Az előző pápa, Jorge Mario Bergoglio az ő tiszteletére vette fel – a történelemben első egyházfőként – a Ferenc nevet. Iskolánk mint az Örökös Ökoiskola, a Teremtésvédő Iskola és a Mentor Iskolakert címek birtokosa 2026. szeptember 1-jén, Ferenc mennybe költözésének 800. évfordulója alkalmából lett Szent Ferenc Katolikus Általános Iskola és Gimnázium.
Francesco Assisi városának leggazdagabb családjából származott, így nem csoda, hogy ifjúkorában tékozlóan bánt a pénzzel, barátai körében számlálatlanul szórta aranyait. Kezdetben lovagi álmokat dédelgetett, de a leprással való találkozása egyszer s mindenkorra megváltoztatta életét. Amikor meglátta az út szélén fekvő emberroncsot, előbb menekülni akart, de aztán erőt vett magán, leugrott a lóról, átölelte és megcsókolta. Ebben a pillanatban szívében a gőg és a viszolygás keserűsége átadta a helyét a békesség és a tiszta öröm édességének. Ez a tapasztalat indította el őt a teljes szegénység és a ferences rend megalapításának útján.
Másik meghatározó élménye a San Damiano-templom Krisztusának szava volt. Mikor betért a félig összedőlt templomba imádkozni, a feszület előtt térdelve hirtelen hangot hallott a keresztről, mely ezt mondta neki: ,,Ferenc, menj és építsd újjá egyházamat, mert amint látod, majdnem összedől!” Ő előbb szó szerint értve e szavakat pénzt adott a templom felújítására, majd saját kezűleg is nekiállt templomokat helyreállítani, míg végül világossá vált, hogy az Úr a korabeli Egyház lelki megújítására választotta ki. Bár nem akart szerzetesrendet alapítani, csak az Evangélium szerint élni, hamar követőkre talált, és a kezdetben tizenkét fős közösség 1209-ben III. Ince pápától szóbeli jóváhagyást, 1223-ban III. Honorius pápától pedig hivatalos megerősítést kapott.
1224 szeptemberében imádkozás közben látomása volt, melyben Jézus szeráf képében jelent meg neki, majd testén valóságosan feltűnt Jézus mind az öt sebe. A stigmákat élete végéig Krisztus szeretetének jegyeiként viselte, még ha komoly fájdalmat okoztak is neki, és igyekezett őket elrejteni a kíváncsi tekintetek elől, úgyhogy a nyilvánosság csak a halála után értesült a szent sebhelyek meglétéről.
Negyvennégy éves korában, 1226. október 3-án este hunyt el. Bár testét sokféle betegség gyötörte, szívében mégis békességgel és örömmel várta a halál nővért, és a földön fekve, testvéreitől körülvéve, zsoltárt énekelve költözött át ebből a világból az örök hazába. Szűk két éven belül szentté avatták (ez volt az egyik leggyorsabb szentté avatási procedúra a Katolikus Egyház történetében). Rendje még életében elterjedt Európában, majd az egész világon, alakja és lelkisége számos keresztényre és szerzetesi közösségre nagy hatást gyakorolt és gyakorol mind a mai napig.
A Szent Ferenc-i lelkiség központjában az Úrral való találkozás, személyes kapcsolat, illetve Isten fönségének szemlélése és imádása áll. Ferenc számára Isten teremtő és gondoskodó Atya, a legfőbb Jó és minden jónak forrása, aki Fiában és Lelkének működésében, az emberhez lehajló, irgalmas szeretetben nyilatkoztatja ki magát. Ezért Ferenc odaadó tiszteletet tanúsított az üdvtörténet nagy eseményei, különösen a megtestesülés és Krisztus kínszenvedése iránt, valamint a Szentírás, az Eucharisztia, a Szent Liturgia és az Egyház iránt. Figyelemreméltó, hogy a papokra mint az Eucharisztia létrehozóira és a szentségek kiszolgáltatóira tekintett, s az Egyház vezetőinek és bűnben élő papjainak, szerzeteseinek bírálata helyett magán kezdte az Egyház megreformálását.
A ferences lelkiség másik fontos alappillére a fraternitas, vagyis a testvéri viszonyulás egymáshoz és az egész teremtett világhoz. A testvériség alapja, hogy egy Atyánk van a mennyben, és mi mindnyájan az ő gyermekei vagyunk, Isten ajándékai egymás számára. Ez a testvéri viszonyulás hatja át a Szent Ferenc-i közösséget, de ezzel az attitűddel fordul a peremre vagy határhelyzetbe szorult embertársak felé is.
A minoritas, vagy „kicsiny-lét” a ferences lelkiség következő fontos eleme. Szent Ferencet megrendítette Isten alázata, az, ahogy Fiában, hatalmáról lemondva, az emberekhez fordult, és megértette, hogy akkor nekünk is alázatosnak kell lennünk, nekünk is a kicsinyek és megvetettek közt, illetve az alacsonyrendűnek tartott tevékenységek közepette kell keresni az Urat, mert ott találhatjuk meg őt. Ezt az irányultságot fejezi ki a ferences rend hivatalos neve is: Ordo Fratrum Minorum, azaz Kisebb Testvérek Rendje.
Végül, de nem utolsósorban a Szent Ferenc-i lelkiség meghatározó eleme a derűs tanúságtétel. Ferenc nem volt pap vagy hivatásos prédikátor, de az imádságban és elmélkedésben megélt istenkapcsolat arra ösztönzte, hogy mindenkinek hirdesse „Urának illatos igéit” (2LHiv 2), egyrészről bűnbánatra szólítva, másrészről felvidítva hallgatói szívét Isten dicséretében.
Azzal, hogy iskolánk felvette Assisi Szentjének nevét, nem csupán egyszerű névcsere történt: Szent Ferencben nemcsak új névadót, hanem védőszentet, égi pártfogót is kaptunk. Az ő oltalmába ajánljuk oktató-nevelő munkánkat, evangelizációs szolgálatunkat, és kérjük hathatós közbenjárását, hogy példáját követve és az Úr Lelkével együttműködve csodálatosan gazdag, ma is eleven karizmájából minél többet megélhessenek diákjaink, tanáraink és az iskolához kapcsolódó családok egyaránt.

